csak röviden

May 21

May 20

vasárnapi őrület

„Vége azoknak a bizonytalan időknek, amikor az állampolgárok nem konkrétan cégekre szavaztak, hanem egy közönséges párt közbeiktatásával gyakorolták demokratikus jogaikat. Párttá alakulásunkkal tiszta vizet öntünk a pohárba.” - nyilatkozta a Közgép sajtótájékoztatóján a neve elhallgatását kérő Simicska Lajos.

A cégpárt vezetője kijelentette, hogy még korainak tartaná a Közgép-Strabag-CBA választási együttműködésről szóló tárgyalások elindítását, de hosszú távon el tud képzelni egy ilyen összefogást. „A CBA mint klasszikus világnézeti-vállalkozás a horgony szerepét töltené be egy esetleges nagykoalícióban.”

A cégtulajdonos, aki most már formálisan is pártelnök lett, arra a kérdésre, hogy kormányra kerülése esetén mik lennének a Közgép első intézkedései, elmondta, hogy a meglehetősen instabil forint helyett az Erzsébet-utalványt tenné hivatalos fizetőeszközzé, illetve megtisztítaná az országot a Puch László-féle oligarcháktól.

fentéslent

May 18

[video]

egy több milliárdot felügyelő állami intézmény programvezetőjéből hangzott el ez a mondtad amikor felhívtam mert volt volt egy nem fogadott hívásom tőle: “nem én hívtam! vagy igen?”

megnyugtató hogy ilyen csodálatos emberek kezében van az állam vezetése 

May 17

vampirpillango:

mozgolepcso:

Pest vs Buda?Ugyan már….

ÍGY.

pont a vazsiak a menők? nem inkább győr-moson-sopron?

vampirpillango:

mozgolepcso:

Pest vs Buda?Ugyan már….

ÍGY.

pont a vazsiak a menők? nem inkább győr-moson-sopron?

sikerült közérthetően közölnöm a feladatot

faszkodd el neki a faszt 

May 16

[video]

May 15

kaptam egy dolgozatot

amiben a szerző azt állítja hogy a magzatvédelem neonáci propaganda 

wááá adóbevallás

labelleforet:

igen, a rohadt programot letöltöttem, valaki megmondaná, hogy a másik rohadt dokumentumot amit ki kell a programban tölteni azt hogy tudom letölteni???

én nem tudok segíteni de elvileg ha beviszed az apeh vagy minek hívják most akkor megcsinálják ingyen

a pécsi felháborodottak olyan sokan nem voltak 

a pécsi felháborodottak olyan sokan nem voltak